LIII. évfolyam 28. szám, 2009. július 10.



RADNÓTI SÁNDOR
a szerzõ további cikkei
A "sitter"
LII. évfolyam 17. szám, 2008. április 25.


Tárlat



Van egy angol szó, a sitter, amelynek nincs magyar megfelelõje. Pontosabban - mint oly sok angol szó - rengeteg mindent jelent, egyik változata, a babysitter még meg is honosodott a magyarban, de arra a jelentésére, hogy valaki modellt ül a festõnek (vagy szobrásznak), nincs bevett magyar szó. Én is sitter voltam Naszódi Zsuzsa vászna elõtt, én is rettegtem társaimmal együtt, hogy ha már egyszer igent mondtam a festõnek, akkor a kezében vagyok, s amíg nem mondja ki, hogy a kép kész, nincs szabadulás. Az idõ szalad, de én most nem a saját munkámon dolgozom, hanem a festõén, s ha egyszer beültem egy pózba, akkor azt minden ülésnapra reprodukálnom kell. Vannak jó napok, amikor a mûvész - különben kedves asszony - elégedett velem és magával, s vannak rosszak, amikor nagy területeket semmisít meg belõlem, ott a vásznon. Rémképeimben fölsejlik a nagy mester és nagy unoka, Lucian Freud, akinek olykor száz ülés sem elegendõ.
Festõmnek öltözékemre is gondja van. Egyik nap egy viseltes öreg zakómban jövök, s elrendeli, hogy ezentúl mindig abban jelenjek meg. Eszembe jut Kazinczy, a Pályám emlékezete, ahol megírja, hogy Stunder János Jakab dán arcképfestõ miképp szólítá meg õt: "Nem lehetnék-e oly szerencsés, hogy képedet festhessem, de oly nagyságban, oly állásban, oly öltözetben, mint nekem látszand jónak." S amikor Ferencünk hasonló modorban válaszol - "Jóságod megelõzé kérésemet" -, máris a portretista markában van: "Tehát holnap elvárlak, de ruhád kofferével."
Az így nyert szabadidõ azonban sok mindenre jó. Elképzeltem például Forgács Andrást, aki - ha valaki nem tudná - nagyszerûen rajzol, hogy lerajzolhatná közben a festõt, amint õt festi. Én pedig elgondolkozhatom, hogy mit is csinál tulajdonképpen ma a portréfestõ. Biztos nem törekszik arra, hogy a "megszólalásig" hû képet alkosson, hiszen ennek csodáját - amelyrõl egykor legendák és anekdoták tucatjai szóltak - már régen kiütötte kezébõl a fénykép. De nem is reprezentálja a modell hatalmát, jólszületettségét, rendjét, foglalkozását, kedvtelését, mint ahogy sok száz évig tette. Amit tehet, az mind beleszorul abba az egyszeri és megismételhetetlen karakterbe, amivel minden ember rendelkezik, s amit a portréfestõnek valamiképpen meg kell tudnia ragadnia.
És mit csinál a sitter? Ha magamat példának vehetem, elsõ sorban izgul. Szorít a mûvésznek, s persze magának is. Emlékszem, járt itt közöttünk egy festõ és grafikus, Hornyánszky Gyula, akit talán méltatlanul elfelejtettek. Most, hogy utánanéztem, én is meglepõdtem, hogy 1995-ben halt meg, azt hittem, legalább húsz évvel korábban. Nos, õ sok portrét csinált, amelyekkel modelljei ritkán voltak boldogok. De ahogy teltek-múltak az évtizedek, ezek az arcképek egyre találóbbnak tûntek. Bizonyára azért izgulunk, hogy eltaláljanak, hogy önképünkkel egyezzék a kép, amit látunk magunkról. Meglát-e valamit a festõ, amit nem szeretnénk a világ elé tárni, vagy amirõl talán nem is tudunk? Faggatjuk magunkat: ilyenek vagyunk?
Szóval arra akarok kilyukadni, hogy saját portrénkkal találkozni sorsesemény. Nézzük az ellenpróbát, a rólunk készült fényképet. Persze most nem a portréfotózásról beszélek, amely nagy mûvészet is lehet, hanem a pillanatképrõl, amelyet így is fogunk föl: abban a pillanatban ilyenek voltunk, egy másikban meg mások. Ez is okozhat egzisztenciális megrendülést - merenghetek az elmúlt ifjúságon, észlelhetem egy betegség nyomait, vagy csak visszaemlékezhetek arra a tovatûnt pillanatra -, de amikor portrét nézünk, akkor valami összefoglalást várunk és keresünk. Választ a híres kérdésekre: "Mit lehet tudnom? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem?"
Szembenézünk magunkkal.

(Portré és modell. Naszódi Zsuzsa kiállítása. Ráday Képesház-Kartonart Galéria. Ráday u. 25. Nyitva május 13-ig.)



*


Style
Famously gloomy
Famously gloomy
by Andreea Anca
Sun Online
April 16, 2008 08:00 am > "Life is not a bed of roses," goes an old English saying, and its Hungarian equivalent - "Az élet nem egy habos torta," which replaces roses with cream cakes &<65533; suggest the same miserable expectation for our existence.
Printer friendly Printer friendly Send this article to a friend Send this article to a friend
ADVERTISEMENT


Zsuzsa Naszódi&<8217;s exhibition, Portrait and Model, at the Ráday Képesház, seems to be fully in agreement with the message conveyed by these sayings. Her large oil canvases portray 16 more or less well-known characters from the intellectual and artistic life of Budapest. They bear an intensity that echoes that of Oskar Kokoscha, an expressionist artist whose early career, at the beginning of the 20th century, was noted for his portraits of Viennese celebrities.&<8220;To those of a sensitive nature, this world of ours is a sad, unhappy place, which makes no exceptions for famous people,&<8221; said Naszódi, when asked about the gloom that surrounded her subjects.
Naszódi&<8217;s paintings of strong but refined color tones and rough lines, also reveal the artist&<8217;s particular interest in her subjects&<8217;' hands, which are often portrayed as almost disproportionately large to the rest of the body.
One of the canvases (pictured), shows Eszter Balázs, the previous Style Editor at The Budapest Sun, who joined the ranks of László Dés, the musician, and Márton Karinthy, the theater director and writer, and sat beside her portrait at the opening on Apr 10. However, exactly as we have always known her, she was much more gracious and radiant in real life.

Zsuzsa Naszódi
Portrait and model
Ráday Képesház
Ráday utca 25.
Until May 13









September 23, 2004 - Volume XII, Issue 39
Naszódi: The pleasure of art

By Eszter Balázs

ZSUZSA Naszódi thought herself a successful businesswoman. She was indeed: but then she discovered she can paint and sketch even better. So she left the business sphere, lock, stock, and barrel, to set up her studio - which is not too far from her favorite coffee house Mûvész. That is how the story of how her pen drawings ended up hanging on the wall of the kávéház began.

"I just drew for myself for pleasure while enjoying my daily coffee or tea," Zsuzsa recounts, "but then the waiters suggested that I should exhibit the drawings right here, in the Mûvész."

Nothing could be more suitable for the sketches than the lush striped walls of what is one of the oldest coffee houses in Budapest: The drawings show the guests in Mûvész, chatting and gossiping, reading or solving crosswords, large companies of people laughing above coffee pots.

The drawings do not take very long to complete but that does not mean that the sketches are shallow. The faces, put to paper with a few bold movements of the pen, are extremely expressive and alive. The offended pain of a middle aged lady is just as visible as the malice of another whispering to the ear of her coffee-mate. "I am drawing souls," Zsuzsa said, as she recounts a story from her time in the US.

She wanted to market some of her paintings there and a gallery owner refused the pictures, saying they were too strong and emotional.

"She could not have given me better, more encouraging words of praise," Zsuzsa said. "Over my decades in business I developed quite a good sense of recognizing people and understanding them. I put it to use when I am working on my paintings and drawings."

The black and white drawings fit in well with the old-world grandeur of Mûvész kávéház. Sitting at one of the marble top tables and waiting for her interviewer to arrive, Zsuzsa was busy putting down a group of three, talking at another table, on paper: A possible replacement of a picture sold from the walls of the coffee shop that never saw an arts exhibition. An outsider in the arts world, Zsuzsa was encouraged both by her artist friends and her teachers on a master course in Italy.

To her knowledge, she is the first artist from Hungary to be invited to the upcoming Bienale of Florence. Earlier this year she spent six months in the Rákospalota

girls' penitentary institution, painting portraits of the young offenders. The portraits as well as her other paintings are accessible on the internet at: www.naszodi.com



Zsuzsa Naszódi

Coffee house scenes in Mûvész kávéház

Pest, District VI,

Andrássy út 23.

Open until October 10, 2004

Copyright 2001 * The Budapest Sun * All Rights Reserved






"It is a special event to witness an emergence of a rare talent. The exhibition of portraits by Zsuzsa Naszodi is one of those rare events displaying, besides high degree of technical prowess a great empathy with her sitters.
The boldness of the charcoal stroke and the close-up compositions suggests directness of approach allowing for an honest unadorned look into the very soul of the models for whom it may well be their first exposure to a loving scrutiny of an artistic gaze. Against this bold directness, is balanced the inquisitive hesitating curved line, showing a soothing softness which seems to be the main theme of the whole exhibition.
This healing approach to art where the technique, the subject matter and the main focus of interest are all aligned and feel balanced, is in itself an admirable achievement and in my opinion, indicate a high degree of togetherness by the artist. It is precisely this kind of artistic integrity and fresh innocent outlook, that could make a significant contribution to the re-enchantment of the arts."
Carl Plansky

...